Szóval válságkezelés. Más néven kályhaprojekt. Kályhát építek. Fát eszik, nemgázt. Tégla kályha. Skandináv találmány, mert ugye ott megtanultak fűteni. Van már vagy másfél éve, hogy először megfordult a fejemben. Azóta országunkat irányító "géniusz" tett róla, hogy egyre komolyabban gondoljam. Néhány hete aztán /sok-sok olvasás, utánajárás után/ a tettek mezejére léptem. Vásároltam ytong téglát, az alapnak. Bontott kisméretűt a kályhatestnek, szép új /és drága/ piros téglát az elejének, és samottot a tűztérnek. Tűzálló habarcsot, mindezek összeragasztásához, üveges kályhaajtót, hamuzóajtót, meg mindenféle kütyüt. Számolgattam légköbmétert, joulokat, kilowattokat, téglaszámot, hőmennyiségeket. Közben arra az eredményre jutottam, hogy anak idején sokkal jobban meg kellett volna tanulni a matekot. Meg talán a fizikát.
Első gondolatom az volt, hogy építek egy levegőjáratot bele, ezt az átfúrt falon keresztül összekötöm a fürdőszobával, és egy ventilátorral átkergetem oda a meleg levegőt. Erről letettem, mert állítólag a kergetett levegő mindíg lebegteti a port, és az nem egészséges. Ekkor úgy gondoltam, hogy építek bele egy víztartályt, és a meleg vizet vezetem át a fürdőbe. Ez már jobb, de többen felhívták rá a figyelmemet, hogy vasat tenni a kályhába butaság. A hőtágulása nagyon nem illik a téglához. Ha meg felforr benne a víz, komoly galiba is lehet belőle:
A megoldás az lesz, hogy teszek egy radiátort a kályha és a fal közé /8cm/, majd az ebben felmelegedő vizet vezetem át a fürdőbe, egy másik radiátorba. Ha ügyesen csinálom a magasságokat, megkering a víz szivattyú nélkül. Márpedíg Én ügyes vagyok.
Először az ytongból alapot csináltam neki. Azért ytong, mert viszonylag jó hőszigetelő, és ugye nem a földet akarom fűteni. Nyomószilárdsága bőven elég, hogy cipelje a súlyt, és marha könnyű vele dolgozni. Itt, mivel nagy meleg még nincs, /nem várható/ flexibilis csemperagasztót használtam. Később ez már nem biztos, hogy jó lenne.
Alapozás
A kész alap
És az első tégla
Elégedett vagyok. Persze, még nincs kész. Itt vártam vele 3-4 napot, hogy teljesen átszáradjon, megkössön, később ha egész torony áll rajta sosem szárad meg. Közben keresgetem az interneten a legolcsóbb "szerelt" kéményt.
Folyt. Köv.:
Itt van. Mármint a folytatás. Téglafuvarozás, darabolás baltával, flexel. Ragasztókeverés, agyalás, gondolkodás, áttervezés, stb. A tégla, ragasztó, és egyéb kellékek fuvarozásáról szintén kattintottam párat. Szegény kisautó csak úgy nyögött.
Pályát kellene váltanom. Tökéletes tevékenység. Egyik nap, egy sor tégla. Másnap újabb sor tégla. Utánna egy hét száradás. Ez nekem való!
Persze, azért haladok. Fúrtam egy bazi likat a falra. Ezen keresztül fogja kapni, a másodlagos égési levegőt. Majd. A bazinagy lik pillanatnyilag azt a célt szolgálja, hogy aszomszéd ezen keresztül ellenőrzi, itthon vagyunk-e. Átlátszó dugó van benne.
Folyt. Köv.
A bal szélen látszik a lik. Egy másfeles pille palac van átmenetileg beledugva. Ja, a jobb szélen meg a zoknim látszik. /hehe/
Egy néhány sorral azóta gyarapodott, de lemerült a fotográfia, így most ezt kénytelen leszel elhinni. Persze, majd pótolom. Az ünnepek alatt, meg nem ezzel töltöttem az időmet. Egyébként is lassan halad. Tíz-tizenöt téglánként meg kell várni, hogy megszáradjon. Ennek ellenörzésére egyedi módszert dolgoztam ki. Letakarom egy darab fóliával, ha reggelre párás, azt jelenti, hogy még nem száraz. Ekkor három nap száradás, majd újabb fóliateszt. Kérdezték, mitől szárad ennyire lassan, az a kis malter. Nem a malter tartalmaz ennyi vizet, hanem az áztatott tégla. Ami viszont haladás, hogy megvan a kémény. Öt méter. Belső cső: Ø 1500mm, saválló. Külső cső: Ø 250mm, alumínium. Közte ásványgyapot. Esővédővel, bekötőcsővel, tisztító ajtóval, tartóbilicsel: 70000Huf. Most erősen agyalok, a rögzítésen.
2012 0105
Agyalás az van. Nem csak a rögzítésen. Mint már írtam, kéne a falba egy bazi nagy lik. Abba pedíg egy olyan cső, amibe belülről a kályha csöve illeszkedik, kintről meg a kémény. Úgy hívják, fali hüvely. Ebből van, olyan szir-szar vékony görbülős lemez fajta, és létezik erős, vastag, duplafalú, csak az nincs. Elvileg létezik, a valóságban pedíg nincs sehol. Nem maradt más, mint csinálni. Vettem egy fél méter 150-es, és egy fél méter 180-as csövet. Flex-hegesztő, húsz perc, és kész. Ja, meg nyócezer a két cső. Ez van.
Kifúródott. Mármint a kéménylyuk. Elfáradtam mint a kutya mire elkészültem vele.
Nem baj, kész. Belemalteroltam a fentebb leírt duplafalúsított falihüvelyt, majd bedugtam egy öreg pulóverrel. Olyan hideg jött rajta, majd megfagytam. Hiába, tél van.
No, ismét volt időm /és persze némi pénzem/, így a kályha ismét növekedett kicsit. Most már nem csak Én látom a végeredményt, hanem más szemlélők is így nyilatkoznak: -Jéééééé kandalló lesz!- Hát, ja. Majdnem. Nézd:
Szépen lassan. Közmondás is mondja:
Dolgozni, csak nyugodtan, szépen, ahogy a csiga megy a jégen, úgy érdemes.
Nézzük a zasszonnyal, mondom neki: -Figyi, ha átteszünk a lapátnyelet fölötte, bográcsban egy halat mát megfőzhetünk rajta!- -Hülye!- Jött a rövid, tömör válasz!
Az elmúlt jó pár hétben csak nézegettem. Aki ilyen időben téglát flexel az udvaron, az nem normális. Aki meg bent flexeli a téglát a lakásban, az meg hülye.
Sikerült beszereznem a kályha kényes területein használatos hőszigetelőt. Ez egy alumínium-szilikát paplan. Majd lesz fotó.
Lett egy kicsit jobb idő. Hetekkel ez előtt vettem egy zacsi pop-szegecset, de a franc fog minusz huszon.... mittudom Én, nagyon hidegben kint dolgozni. Most eljött a pillanat. Kotkoda mondaná, hogy: -Kapirgálásra alkalmas idő van!- Így nekiláttam kicsit dolgozgatni. Összeszegecseltem a kéményt. Kéményes szakik szerint elég bele toldásonként 3-4 3mm-es szegecs. Szerintem meg gazemberek. 4Huf darabja. Szerintem a 3-4 darabot a saját szelem is elszakít, nemhogy egy kiadós vihar. Én beletettem toldásonként 8db 5mm-es "nagyfejű" szegecset. Ez pontosan 100Huf plussz költség, és nyugton alszom. Persze, attól hogy a másé összedől, lehet hogy Én is nyugton aludnék. Kész lettem, felállítottam a fal mellé, kikötöttem, el ne dőljön, és mint a gyerekek, nekiálltam játszani. A bekötőcsőbe beletoltam egy marék újságpapírt, és meggyujtottam. Hát..... huzat az lesz. Óvatosan kezdett égni, majd mikor belendült, úgy elkezdett huhogni, hogy félelmetes volt. Égett mint állat. A következő pillanatban becsúszott a csőbe, majd bevette a kanyart felfelé. A tetején meg kiugrott, azt szaladhattam utánna, vajon mit gyujtok fel. Szerencsére semmit.
Építgetek, haladgatok. Kis szerencsével, a májusi fagyokban már begyujthatok. Ha nem, jövőre biztosan meglesz. Egy jó tanács: Ha kályhaépítésbe fognál, felejtsd el, a sarokba építést! Háromszög alapterület velejárója a ménkű sok darabolás, meg 45fok, meg átló, meg ferdeség. Falmellé, meg középre, téglalap alakút gyerekjáték. Csak, nekem nem szólt senki!
Kéne fotografálnom. Holnap. Vagy nem.....
Kályhafotó nincs, kéményfotó van. Áll a helyén. Az alja lecsavarozva a tartókonzolra, deréktályon megbilincselve, és a gerendához erősítve. A tetejét meg egyenlőre két középerős kötél fogja. Ez majd még változik.
Szép mi? /van akinek nem tetszik/
Amennyire be voltam gyulladva tőle, olyan egyszerű volt felállítani. Remélem, majd működik rendesen. Lassan a kályhával is elkészülök. Mondom, lassan. Eredeti terveimben nem szerepelt ülőpadka. A gyerek követelte. E miatt át kellett terveznem a füstjáratokat. Most meg a saját agyam miatt módosítok. Elkészült a másodlagos égéstér. Elvileg ez melegebb, mint a sima tűztér. A fedlapja épp alkalmas lesz egy pizzasütő aljának. Ehhez fölé kell raknom egy boltívet. A boltív viszont szétnyomhatja a kályha falait, ugyan is talpainál kifelé feszít. Ezért, tűzálló betonból kell tennem rá egy koszorút. Tűzálló beton meg nincs. Van, de rendelésre. Drága. A forgalmazó azt meg tudja mondani, hogy hány kiló lesz kiöntve, de azt, hogy hány liter, azt nem. Én meg ugye, térfogatra tudom a koszorú méretét. Adatlap nem tartalmazza a beton fajsúlyát. Itt kicsit meg vagyok lőve. Az azért lehet, hogy a májusi fagyokra be tudok gyujtani. Ha nem az ideire, akkor jövőre.
2012 03 28. Kicsit ismét dolgoztam. Az égéstér elkészült. A jövő héten elvileg begyujtható állapotba kerül.
Na, ez a begyujtható, ez kicsit megcsúszott. 2012 10 15. Mostanra került begyujtható állapotban. Mint arra már többször utaltam, legnagyobb igyekezetem ellenére sem vagyok képes dolgozni, ha nagyon melegem van. Márpedíg ezen a nyáron nagyon melegem volt. Mikor nem, akkor esett az eső. Téglát szeletelni meg ugye nem lehet esőben. A lakásban lehetne, de akkor meg kályha helyett krematórium lenne belőle. A zasszony simán agyon verne! No, a lényeg, hogy a kályha ha nincs is még teljesen készen, már hadrafogható állapotba került. Hiányzik még a tetejéről a boltív, és a fugázás. Ezek valószínűleg tavaszra tolódnak. A fényképezőnket elhagytuk valahol, így amit most mutatok, elég szar minőség:
Holnap csinálok egy új képet, addíg oszd be ezt. Ja, és itt a lényeg:
Most, hogy kicsit hűvösebb van /a zasszony ilyenkor már pulóverben van/ fűtögetünk is benne. Fokozatos, szárító fűtés, ami gyakorlatilag hülyeség, az égéstér több mint fél éves. A külső fala két hetes, a legutolsó tégla három napja lett felmalterolva, és az is messze van a melegtől. Első nap egy darab kartondoboz. Tök jól leégett, a füst tudta merre kell mennie. Másnap három kartondoboz, füst most is okos, és kicsit át is melegedett a teteje. harmadnap hat kartindoboz. Minden rendben. Negyedik nap két kilónyi száraz aprófa. Tökéletes. Negyedik nap négy kilónyi akác. A menyezet alatt egy méternyi füst. Olyan putriszag lett, julisnak szólítottam a zasszonyt. Kiszellőztettünk, és nagyon röhögtünk. Az óta minden este befűtünk benne valamivel. Akác, kőris, brikett, vegyes stb. A zasszonynak is melege van, Én gatyában vagyok. Ami rendkívül kellemesen érint, hogy a konyha, és a fürdőszoba közti fal egyszeri begyujtás után is érezhetően átmelegszik. A télen teszteljük, és könnyen lehet, hogy a melegvizes termocirkulációs hőátvitelt elvetem. Minek dolgozzak vele, ha így is befűt!
Már csak száraz tüzelőt kell szereznem. Ja, meg péztet rája! Egy átlagos gazdasági miniszter mennyi kalóriát tartalmazhat? És egy nem átlagos...............
2012 12 06
Hát, tüzelő az van. Száraznak nem annyira mondható. Kicsit protekciós. Hogy az miféle? Amit a tüzépen lehet kapni, azon két hete még fütyölt a rigó. Amit ismerőstől vettem /ez lenne a protekciós/, az 8 hónapja lett kivágva. Az igazi, egy olyan két három éve vágva, hasogatva száradó lenne...... de ilyen csak a mesében van. Meg majd lesz. Tervezem, hogy mindíg egy kicsit több fát veszek, mint ami elfogy, így marad, szárad, egyszer majd csak lesz három éves. Ja, ember tervez, vikor végez. Nem baj, nekem hosszútávú terveim vannak, neki meg már ne legyenek! /kivéve, ha a hülye patakynak lenne igaza/ Ja, meg van bükk brikettem. kb egy hónapra való. Ja, meg volt itt az udvarunkban három, olyan méter, méter-húsz hosszú, kb 30cm átmérőjű, tíz éves akác rönk. Cserepes muskátli, meg dísz-eper ügyörgött rajtuk. Na, most összevágtam. Tudta, hogyan kell égni. Tapasztalatok /egészen rövid távon/: A tüzépen vett, még szinte csöpögős akác meggyujtható, elégethető, ad némi meleget, meg jó sok füstöt. A 8 hónapos sokkal inkább alkalmas fűtésre. Úgy tűnik, hogy az előzetes, napi 12Kg tüzifáról szóló számításaim kicsit optimisták. Ez már most is elfogy. Ha komolyra vált a tél, -15 -20 -25, akkor minden bizonnyal el fog fogyni a napi 20kg is. A brikettet nagyon dícsérték, ég is mint a fene, de..... valahogy nem tetszik. Ha lánggal égetem, nagyon csúnya, sötétvörös, szinte barna lángja van. Nem tudok neki annyi levegőt adni, hogy ne füstöljön. A tíz éves akác hozza a formáját. Rá elmondhatom, hogy kétszer 6kg-al felfűtöm a 2 tonnányi kályhát.
2012 12 09
Na, most vizsgázik a kályha -9 -13 /meg még ki tudja/. Eredetileg azt mondják a skandináv tipusú, nagy tömegű kályhákról, hogy jól meg kell rakni, agresszíven, határozottan elégetni a fát, majd elzárni mindent, és majd a nagy tömegbe beletolt hőt szépen a nap folyamán visszaadja. Próbáltam azt, hogy reggel ötkor is begyujtok, és délután háromkor is. 6-6Kg, majd 8-8Kg, és szombaton meg vasárnap 10-10Kg. Jó ez, csak ha a reggeli begyujtás nem ég le 8-ig, a zasszony nem tud mindent lezárni, akkor fél háromíg, mire haza érek, jó nagy a kéményveszteség. Bármi hihetetlen, ha nincs elzárva a kémény /saját gyártmányú, teljesen elzáró retesz/, akkor a kályha szinte kihül a kémény felé, míg ha el van zárva, 10 óra múlva is még 35, 40, 45 fokos. Ma új módszert próbálok. Dél után 3-tól este 11-ig eltüzelek /tüzeltem, mert most égett le/ benne 20Kg fát, elzárok mindent, és holnap délutánra kiderül, hogy mi marad a melegből.
2012 12 12
Úgy tűnik, működik. Közepes lángon pont 8 óra alatt ég el a kb 20Kg fa. Másnap reggel még olyan meleg a kályha, hogy tartósan nem tudom rátenni a kezemet. Fél háromkor, mikor normális esetben haza érek, még mindíg 40 fokos. Ekkor telerakom fával, meggyujtom, és kezdődik a dolog elölről. Befűti az egész lakást. Most ezekben a határozott hidegekben is. Ja, holnap hajnalra minusz huszat ígérnek. A zasszony meg kötött pulcsi nélkül nézi a Dr House-t. A lényeg pedíg az, hogy nem hallom az előszobában a gázóra ütemes, és idegesítően gyors kattogását!
2013 05 30 Mostmár biztosan nem kell fűteni. A mérleg: 4m3 vegyes kemény, és félkemény fa. Folyamatos bugyimeleg. Ez annyit tesz, ogy a zasszony nem kötött pulóverben nézi a TV-t. Amit elszámoltam, az a lángmagasság. Az égőtér legfelső 12-15cm-e kevésbé meleg, mint alatta, és mint amire számítottam. Ezt majd még emésztem.
2013 10 31 Jön a tél. Közeleg. A kályha pedíg továbbra sem készült el teljesen. Az előző szezon tapasztalatai alapján lebontottam az égéstérből egy téglasornyit. Az első hűvösebb estén pedíg be is fűtöttem benne egy kicsit. Okos vagyok. Jóval hamarabb kezdett el melegedni, és sokkal melegebb. Így már biztosan "megkonfitálódik" rajta a kacsa, feltéve hogy egyszer elkészül. Mert azzal baj van. Ha kályha építésen gondolkodol, eszedbe ne jusson /legalább is Baja környékén/ kanizsai kisméretű piros téglával tenni. Az a három raklappal van most is, mint amivel kezdtem az építést. Jaja, három kereskedő, három raklap. Már vagy tízszer átválogattam mindet, egyre nagyobb kompromisszumokat kötve magammal, de itt a vége. Mindössze 3db téglám van, és kellene még vagy 50db. A főnököm még azt is elintézte, hogy a Kkhalasi építőanyagos mikor jött hidraulikát javíttatni, elhozta a készletét hogy válogassak. Hát...... nem találtam benne olyat, aminek ne hiányzott volba egy-két csücske. Hiába, bontottéglával kell az ilyet csinálni, ott természetes hogy nem szabályos. Mit mond a kereskedő? A hülye? Idézem: -Vigyél likacsos kéménytéglát, abból van sérülésmentes, ezeket a repedt tömör szarokat meg majd eladjuk kéményhez- Nem bírtam ki: -Marha! Kályhába kell a tömör, és hátrány a likacsos, kéménynek meg likacsos kell, és szart tesz neki a tömör.- Nem érti. Én meg nem kezdek el egy 50 éves embert oktatni. Haljon meg hülyén! A baj az, hogy neki lesz igaza. nem azért mert úgy jó, hanem mert nincs más megolodás. Vagy megcsinálom abból ami van, vagy ez lesz Láma egyik befejezetlen műve. A kályhám hőtároló része kész, működik. A sütőtér feletti boltívnél meg jó lesz hőszigetelő téglából is. A sütőhöz ragaszkodom. Két okból:
Kacsát akarok enni
Ha kész, nevezhetem kemencének! Hogy az miért jó? Mutatom:
Ugyehogyugye! Opp, van pár fotóm a "lefejezésről":
Jól látszik, hogy a felső 8-10-12 cm kormos, a többi szép szürkére van égve. Na, ezt a kormos részt tüntettem el. Arról nincs kép /nem tudom miért/ hogy visszaraktam a tetőt, és egy jó vastag, fagyálló /hőtágulás bíró/ gránitlappal le is burkoltam. Elvileg ez lesz a sütőtés alja.
Korábban már írtam, hogy a boltív sablonja az talányos. Megoldottam. Hungarocellből ragasztottam, ezt könnyű lesz eltávolítani, ha egyszer elkészül a boltív.
A bull persze segít. Amit el tud lopni, el is lopja. Nagyobb szemetet csinált, mint én. Hehe, lesúlyozni pont jó volt a két vödör termény. Mire jó, egy ilyen egyszerhasználatos sablon gyártása? Rá lehet kenni az összes maradék ragacsot:
2013 11 25
Van sablon, de nincs tégla. Viszont eljött a fűtési szezon. Mire megalkudtam magammal /meg a körülményekkel/, és úgy döntöttem, jó lesz a boltív likacsos téglából is, addígra fűteni kell. Az meg ugye nem működik, hogy benne van a hungarocell sablon, dél után falazok, este meg fűtök. Betyár büdös lenne. Azért kicsit dolgoztam rajta. Nem kellett volna. Azt ugye, Én jól kitaláltam, hogy a boltív alját/égéstér tetejét főző/sütő lapként fogjuk használni. Azt is kitaláltam, hogy ráragasztok méretre vágott vastag, jó drága magas hőfokon égetett gránitlapot. Azt is kitaláltam, hogy ragasztáshoz egy nagyon hőálló ragacsot fogok használni. Na, ezek közül semmi nem jött be! A ragacs hőálló, atomkeményen odaragadt a samot éhéstér tetőhöz, és egyáltalán nem kötött hozzá a gránitlaphoz. De, legalább a gránitlap szétdurrant. Persze, pont vacsora közben. Majd beszartunk.
elrepedt
nem is ragadt oda
bíztam benne
Nem a ragasztóval volt a baj. A samotra úgy odakötött, flexel, gyémántal kell majd leszednem. Hogy fog a zasszony örülni, ha beporolok. Tehát, most az van, hogy fűtünk, és Én agyalok rajta, mi a tökömet tegyek a sütőtér aljára. Tűzálló és tisztítható legyen............ Ja, meg mivel ragasszam oda?
Az motoszkál a fejemben, hogy a gránitlapnak ki kellett volna bírnia a hőfokot. Talán nagyon egyenetlenül melegedett..... Az is lehet, hogy a rath tűzálló vakolattal oda tudnám ragasztani. Ha telibe ragasztom, egyenletesebben melegedne........................... talán. Holnap........... valamelyik holnap egy darab gránitlapra rákenek a tűzálló vakolatból, és megtesztelem, köt-e hozzá rendesen. Majd beszámolok kóla. Majd.......
Ja, és javítottam a hibásan linkelt fotókat is. Ha nem szól senki...............
2014 01 03
Szép lassan meg is tanulok benne fűteni. Próbáltam alultól gyujtani, felülről gyujtani, középről, meg minden honnét. Alulról kell. Jó sok levegővel, had ordítson, benne a tűz, addíg, amíg minden bekerakott fa meg nem kapja a meleget az alatta égő aprófától. Itt jön a titok. Megnyitom a pótlevegőt, ami a lakáson kívülről jön, és az égéstér végénél, az "utánégető" belépőjénél keveri hozzá a levegőt az el nem égett metánt /fagáz/ tartalmazó, és minden ...... nem ilyen rendszerű kályhánál a kéményen távozó égéstermékhez. Ez az a része a tűznek, amit úgy látsz, hogy ott már nem is ég. Mikor megkapja a levegőt, újragyullad. Úgy néz ki, mintha két független tűz égne egymás felett. Ekkor a kályha elkezd kicsit "huhogni", ezt nem tudom máshogy leírni. A második tüzet a huzat behúzza a felső égéstérbe. Szemmel jól látszik /a kályhaajtó előtt fekve/ ahogy a kékes színű, látszólag a semmiből táplálkozó láng eltűnik a járatban. Közben az égéstér tetelye rohamtempóban melegszik, a falba torkolló vascsó pedíg jól hallhatóan pattog. Valami nagyon meleg történik ott benn. Ekkor az alsó levegőt majgnem teljesen elzárom. Ebben az állapotban egy, másfél óra alatt borzasztó meleg lesz minden. Mikorra a második láng kialszik, a tűztérben a fa teljesen faszénné válik. Itt elzárok mindent. Alsó levegőt, utánégető levegőt. Újabb két óra múlva a kéményz is. Nincs füstölés, nincs kéményen keresztül hőveszteség, csak qrva meleg. A zasszony is bugyiban van, és ő is a hűtőben tartja az ásványvizet, mert ha az asztalon felejti, nem lehet meginni. Most, hogy minden van, csak tél nincs, ezt a csodát...... kb 5-7Kg fával művelem, naponta egyszer. Másnap csak dobok bele némi fát, rányitom a levegőt, meggyullad az előző napról maradt parázstól, és kezdődik minden előlről. Persze, a sok tégla hómérséklete nem változik gyorsan. Este 7 körül gyujtok. 10-11 körül elzárok mindent. Éjfél, kettő között a leg melegebb a kájha. Reggel még nem kell tapogatni. Dél után kellemes, és estére újra begyujtok. Az egész házat melegen tartja.
Ja, sikerült egy olyan fotót csinálnom, ahol egész jól látszik, hogy két tűz ég a kályhában. A fekete vonal alatt látható, ahol kevés alsó levegővel szeliden ég a fa. A vonal felett meg egy önálló, jóval erősebb tűz ég. Ott ég a fagáz. Ez csak bemelegedett, és megfelelően beállított kályhánál működik ennyire láhatóan:
Ja, és mutatom a kipufogót:
A vágatlan videjón jól látszik, hogy szinte nem is füstöl. A padló meg nem koszos, ez csak a minta rossz fényviszonyok között! Sikerült csinálnom egy egész jó képet, amin látszik a "dupla" égés. A fekete vonal alatt épp csak égeget, míg felette, ahol megkapja a + levegőt, olyan mint a pokol tüze! Ezt a hőt egy átlag kályha elégetlen metánként eleresztik a kéményen.
Ja, és hogy milyen egy jó füst? Azt is mutatom. A szomszéd produkálta:
Ha csak nézzük, borzalom. Ha jobban megnézzük, csak vizes volt a tüzelője. Nem más ez, mint zömében vízgőz. Csak jól beleült az utcába. Persze, láttunk már ennél cudrabbat is. Van az utcában, aki................ nem is tudom..............gumicsizmával tüzel. Ugyan ez, korom feketében!