Úgy kezdődött, hogy hajnali negyed négykor
nyomják a csöngőt. Ki az anyád....................
Kitámolygok, nyitom a kisablakot, azt nincs ott senki.
Álmodtam. Indulok vissza, megint csöngetnek. Nem
álmodom, megölöm gondolatokkal újra nyitom a
kisablakot, és megint nem látok senkit. Beszarás.
Ekkor hang jön. Úgy lentről. Az történt, hogy a
szervek két lépcsőfokkal lentebb álltak.
Elnéztem a fejük felett. Igen, meg akkorák voltak!
Semekkorák. Kettejükben összesen nem volt egy
mázsa. Ha kész a pirítós, elfogynak
reggelire. Kérdem őket:
-Mi a tökömet akarnak itt hajnalok hajnalán?-
Hát, engem keresnek! Ok, mondom megvagyok, mennék aludni.
Nem lehet, velük kell mennem! Nebazd, minek? Kiderül, hogy
néhány éve tilosban parkoltam, és
sáros vagyok ötezerrel. /mintha ezt már írtam
volna, de nem találom/ Adom, öcsém, ezen nem
múlik! Nem lehet, velük kell mennem. Hogy ezek micsoda
fafejek!
- Adok tizet! Akkor haszon is van rajta!- Nem lehet, velük kell
hogy menjek! Nem fafejek, hülyék! Csak Én kellek
nekik. Ja, meg azért vigyek pénzt is. Rendben, mondom, ha
muszály, megyek, csak elvégzem a reggeli
szertartást. Kaka, fürdőszoba, addíg várjanak
türelemmel. Közben a zasszony is felébredt a
vitára, tapogat kifelé az előszobába,. és
rémülten kérdi hogy mi van. Elmondom. Nyugi, nem
csináltam semmit, ilyen könnyen nem szabadul tőlem! Csukom
az ajtót, erre megszólal /látszik, hogy még
nincs ébren/:
-Nem hívod be őket?-
-De! Főzök nekik egy kávét!- Lófaszt.
Várjanak csak szépen odakinn. Közben már
kezdett erőltetni a röhögés. Az jutott eszembe, ha
igazi nagy maffiózó lennék, már
legalább tízszer kupán verhettem volna a
két girnyót. Ha pedíg kis simlis zsebes
lennék simán kilépek a fürdőszoba
ablakán, azt usgyí.......... Ugyanis becsuktam a
bejárati ajtót, nekiláttam a "tojalettnek" , a
két hatósági közeg pedíg
békésen ácsorgott a küszöbön.
Pénz, papirok zsebbe, azt had menjünk. A yardon /ez
nálunk is Y?/ bevezettek a fogdába, és
rám csukták a rácsot. Állati. A
fűtéscső ott ment a fal mellet, meleg volt mint a pokolban.
Levetettem a pulóverem, a fejem alá tettem,
végigdőltem a "priccsen" és szunya! Tíz perc
nem telt el, valaki zörgeti a rácsot. Közli velem,
hogy ne aludjak. Miért is? Úgy horkolok hogy nem hallja a
rádiót! Hogy leszarom! Mondtam neki, ezt ők
baszták el! Én ilyenkor max otthon szoktam horkolni a
zasszonynak. Idehoztak, élvezzék! Erre rámcsukta a
rács mögött lévő nagy faajtót is. Puff,
kezdett rohadtul meleg lenni bent. Ablak persze nincs. Ez már a
kínzás fogalmát kezdte kimeríteni! Meg
engem. Eltelt így vagy két három óra, mikor
elkezdett ébredezni a kapitányság.
Jövés-menés, beszéd,
ajtócsapkodás. Ekkor elzárták a
fogdaőrök a rádiót, kinyitották az
ajtót. Várom, hogy mi lesz. Egyszer hallom ám a
földszintről, hogy:
-Mi közöm hozzá! Ez nem az én dolgom!
Bilincseld össze egy gyalogjárőrrel, és
sétáljanak el a postára! Külömben is ki
ez?-
Ekkor lelki szemeim előtt megjelent egy kép: Bilincsbe verve,
gyalog, fél nyolc körül a rendőrségről a
postára. Csak a két buszpályaudvar, meg a
város legforgalmasabb bevásárló
utcája esik útba. Híre lett volna
biztos.Közben a kérdező elindult felfelé a
lépcsőn, megtekinteni hogy "ki ez?" Jééé,
ismerős.
-Te mit keresel itt?- Kérdi.
-Szerinted?- Elment beszélt valakivel, visszajött,
és újabb hülye /de
jószándékú/ kérdést tett fel
nekem.
-Melyik postára szoktál járni?-
-Én? Gondolod ha szoknék járni postára,
lenne elmaradt csekkem?-
Miután ezt igy megbeszéltük, elvittek a
legtávolabbi postára, bilincs, és egyéb
ékszerek nélül, ott befizettem az ötezret, meg
még tizenhét forintot, plussz költségek
kiegyenlítésére / gondolom ez lehetett a
hozkoláshalgatási pótlék, mert hogy az
üzemanyagot nem fedezte az biztos/ , majd hazafuvaroztak. Nyolc,
fél kilenc körül otthon voltam.
Azóta röhögök a dolgon.
Egy pár éve meg lefotóztak a trabival,
tízezerért. Rajta volt a papiron, ha nem fizetem be,
átváltják közmunkára. Figyeld!!!
Nagyon figyeld: Ezért a pénzért két napot
kellett volna közmunkázni, napi hat
órában. Simán megéri. Ezért "rendes"
munkával pont kétszer ennyit kellett volna
melózni. Naná, hogy nem fizettem be! Vártam a
zsandárokat. Évek teltek el, és semmi. Mikor
egyszer eszembe jutott, megemlítettem a zasszonynak. Hát,
Ő azt, akkor kifizette, nem gondolom, hogy megvárja míg
újra elvisznek? /azért ez már valami mi?/