Ja. A gyerek megérett! A papír szerint teljesen, Én még kicsit kételkedem. Egy biztos, engem már túlteljesített. /papiron/
 Ja, a papír:



Persze, sikeres érettségi vizsga után, szinte kötelező jelleggel el szoktak menni az ifjak, és megünneplik a dolgot. Jól be szoktak rúgni. Mondom a gyereknek, ketten elmegyünk, és megünnepeljük. Mégis jobb, ha ott vagyok. Azt mondta, rendben. Első állomásunk az utolsó lett. Én megittam a csupiban két /hét?/ sört, Ő egy fél citromos gössert, /nem egy fél litert, egy fél üveggel/ majd közölte, álmos, menjünk haza, aludni szeretne. Hehe.

Megdögölök................     ez a ragya meleg!

Következő dolgunk, a beiratkozás volt. Bábolna. Két óra, tizenhárom perc, erősen visszafogott tempóval. Előző nap késő estig kint volt lovagolni, fél éjszakát TV-zett. Hajnali induláskor vánszorgó zombi módjára, cikipapucsban /tudod, rózsaszín fröcsi műanyag/, trottyosgatyában /tudod, az a fajta nadrág, aminek az üllepe a tédénél kezdődik/, borzasan, nyúzottan, karikás szemekkel, egy  ruhazsákkal a kezében bevánszorgott az autóba, végigdőlt a hátsó ülésen. Végigaludta a kb 270Km-t. Megálltunk a Mekiben, még mindíg egy beteg zombit utánozva bevánszorgott a toalett melletti pelenkázóba, majd 12 perc mulva kivonult, onnét. blúz, kiskosztüm, körömcipő, frizura, óvatos smink, kisimult arcal mosolyogva. Leesett az állam. Mondjuk a meki személyzete is nézett nagyot.
Itt jött bennem a felismerés. Ez egy majdnem kész NŐ! /útálom, de ez van/

Felvételi elbeszélgetés sikeres volt. Utánna végigsétáltunk a sulin, istállón. Itt jött a meglepi. Kezdem ott, hogy mi már többször megjártul Bábolnát, iskolanézés, nyíltnap, koleszlesés ügyben. Most, az előző látogatásokkal ellentétben szakembert is vittünk. Eljött velünk Bélabácsi. A lány edzője. Mikor az iskola legnevesebb lovaihoz értünk, elkezde olvasgatni a származási lapokat. Én is megtehettem volna de pont olyan, mintha a koránt olvasnám eredetiben. Nem értek belőle egy hangot sem. Ő igen. Néhány perc alatt kiderítette, hogy a mi itthoni lovunk a BÁBOLNAI ménes legértékesebb csődöreivel egyenesági rokonságban van. Közös nagyapától származnak. Hogy ennek mik a következményei? Több is van. Eddíg a gyerek "bides gebéje" volt. Mostantól a "mi pacink"! A másik, hogy mondtam a lótárhelyen a gazdának, hogy nem szeretném mégegyszer meghallani, hogy Sírkó b@zdmeg......! Legfelebb azt mondhatja neki, hogy: Sírkó kérem b@ssza meg!
/meg, ha nem lenne kitökölve, most az övével dicsekednék a sajátom helyett/

Ja, ilyeneket szoktak neki mondani, mert egy égedelem állat. Eredetileg a keresztségben a Sirokkó nevet kapta, sajnos jó magyar szokás szerint valahol valaki, aki ott ült, ahol nem kellett volna, és olyan munkát végzett amiről fingja sem volt, számára a sirokkó szónak semmi értelme nem volt, így simán eltévesztette!
Hogy ez miért fontos? A sirokkó szó a beduinok nyelvén észbontó szelet jelent.Csikónak sem lehetett semmi, ha ezt ragasztották rá!
Megérdemli! Egy átok.



A hozzá nem értő, adminisztrátorról van egy viccem:


Igazgató:
-Gizike! Ki engedte meg, hogy belejavítson a villamosipari gyárnak küldött megrendelőbe!-
Gizike:
-Miért főnök? Mi értelme van annak, hogy "feszmérő"?


Cég. Rádió. "Az otthon itt van" a Magyar vándorból. Mikor ott tart a nóta, hogy:

Egy szívhez szalad sok kis ér,
sok szivet hajt egy cseppnyi vér
S ha messze lennél... Oh Oh
Elég lesz mindig négy liter,
hazáig elmész ennyivel,
ha menni kell, de most jönnöd kell..

Automatikusan elmosolyodom. Mellettem ifjú titán, épp csak huszon éves, nem érti. Magyarázom: Átkosban mindíg elég volt 4 liter. Annyit adott a haver hazáig az ZM-be. A cígó meg:
-Tesókám, csak két üvegge aggyá jövő héten megadom.- /2L-es kólás/
Ja, úgy adta meg mint te, azt egy délután telelejmolta a ladát! igaz, jobb volt mint most, mert most ellopja a benzinedet. Autóstól!

Grill. Az a hülye, akinek eszébe jut ebben a ragya melegben. Meg az is, aki támogatja. Mentségünkre legyen mondva, a medencében ülve, sört kortyolva jutott eszünkbe. Átordítottam: van egy pár szelet tarjánk! Süssünk? Ma ne, vendégeket várok! Annyi meg nincs!
Másnapra beterveztük. Igen, de akkor titokban! Az alapanyagokat még át adogatjuk a kerítésen, de ha az utcán átsétálok, az látszik. Aszomszéddal egyszerre jött a gondolat, hogy flex, meg csákány legyen a kezünkben, akkor az is lemondja, aki egész másért jött volna!
A hasonló agyjárásról csak annyit: átkajabálok a szomszédba: Spárban 149 a stefl, és 149 a cukor! Én mindkettőből vettem tizet!
Erre aszomszéd: "hülyevagyannyicukorránkszárad!" A közönségnek foggalma nem volt arról, hogy Én ettől a mondattól miért akarok beszarni. Hát, Gézabácsi jutott eszembe:

Szóval megyünk be, mondom a pénztárnál, hogy: 
-Na,kezicsókolom! Kérnénk már négy forintból három-hatvanért rumot, negyven fillérért meg kenyeret –
Aszondja a Halász:
-Hülyevagyannyikenyérránkszárad!!!-

Vasárnap dél. TV. Velencei tó, és környéke, törökfürdő. Azt mondja a műsorvezető, hogy a törökök azért preferálták annyira a fürdést, /minden pénteken/ mert Mohamed is megmondta, hogy a tisztálkodás javítja a nemzőképességet. Épp akarom mondani, hogy ez szerintem is így van, mert egy szutykos nővel mégis csak nehezebben jönne össze a dolog.............
Ám, ekkor szólal meg a gyerek:
-Ez nem igaz, a tapasztalat az, hogy minél büdösebb a cigány, annál több rajkó szaladgál körülötte. Na, most erre mit mondjak neki? Igaza van!

Lévőzésre természetesen nem mentünk. Mármint a hivatalos tűzgyujtásra. Mondtam, akkora hőség lesz, gyufa nem kell. Főzött aszomszéd! Tud!


Vazze. Mefőtem! Puhára! Ezt nem lehet kibírni!

A zasszony mondja, hogy el kellene szaladni boltba. Mondom jó, de autóba nem ülök! Abban 70 fok van. Majd a babettával.....
Aha, a fekete műbőr ülés......   Asszem így készül a tükörtojás.






Tengeren túl:


Az Egyesült Államokban szinte mindenhol abbahagyták a folyóírás tanítását az általános iskolákban, arra hivatkozva, hogy a számítógép korában erre nincs szükség. A gyerekek harmadikos koruktól tanulják a gépelést, hatodikban pedig már minden házi feladatot számítógépen készítenek el. A folyóírás helyett az alapkövetelmény a tízujjas gépelés lett. Az írásoktatás átalakulásának hatására a gyerekek általában nem tudják elolvasni a folyóírást, és ők is csak nyomtatott betűkkel tudnak írni.

Gratula nekik. Az átlag amerikai így is egy tudatlan barom volt a szememben. Mostantól egy írástudatlan barom lesz! Szerintem  a tanulás megtanulása fontos. Ehez hozzátartozik a kiskölkek írni tanítása. A kézügyesség fejlődésében véleményem szerint elengedhetetlen. Az agy fejlődésében szintén. Persze, úgy néz ki, amerikában erre nincs szükség! Sőtt, valami azt súgja, ez az agyfejlődés eddíg sem volt fontos számkra. Itt az eredménye.

Itthon:

Gyöngyöspata. A jobbikos jelölt nyerte a polgármesteri címet. Ááááááááááááááá. Király! Állítólag a boxosok nem tudtak megeggyezni, így szétaprózták a szavazataikat. Aki meg nem cigány, egy emberként szavazott arra akitől a nyugalmat remélik.  A büci meg csak akkor tud összefogni, ha mondjuk egy szerencsétlen pedagógust kell agyonverni. Ez olyan igazi állatoknál megfigyelt csordaösztön. Nagyon nem szimpatizálok a jobbikkal, de oda ők kellenek. Persze, majd meglátjuk, mire mennek, Én szurkolok nekik. Azt mondta Juhász Oszkár, az új polgármester, hogy mintafalut csinál Gyöngyöspatából. Ja Gázzal!

Még itthonabb:

Most történt néhány órája. Helyben, Baján. Beléptünk egy közeli kisboltba, némi apróságot venni. Mit tapasztalok? Bent az üzletben, a kinti zacsihervaszó hőség ellenére kellemes hűs levegő, mennek a klímák, és ajtó ablak nyitva va. Szóvá is tettem. Mondták, szagoljak bele a levegőbe. Tényleg. Büdös van. Előttünk nem sokkal volt bent két cigány. Olyan büdösek voltak, muszály volt szellőztetniük kicsit!

Elmebaj van. Embert kell verni. Kettőt /minimum/. Többször. Kérded, hogy mi a bajom? Írom:
Betörtek egy házba hárommal mellettünk! Fényes nappal. Valamikor kilenc, és fél tizenegy között. Itt /is/ üzenem, ebben az utcában diktatúra van! Tele van agresszív, bőven mázsa feletti szép, nagydarab, egészséges, néha kifejezetten agressziv, és ilyenkor kevésbé törvénytisztelő álampolgárral.
Ezeknek, a fent emlegetett szomszédaimnak /és az ő szomszédainak/ egyetlen bűnük, hogy napi, heti, havi rendszerességgel dolgozni járnak. Így, a napközbeni besurranónak most szerencséje volt. Jönne este, mikor itthon vagyunk!  Ja, hogy miért mondom, hogy minimum kettőt? Mert azért látták őket. Jó eséllyel meg is lesznek. Sajnos nem adják ki őket. Úgy sokkal izgalmasabb lenne! Meg rövidebb, meg olcsóbb. Most ugye, ha meglesznek, hónapokig nyomozzák, elemzik, tárgyalják. Ítélkeznek, majd hosszabb-rövidebb ideig etetjük, itatjuk, ruházzuk őket. Meg fűtünk rájuk, meg őrizzük őket.
Ezzel szemben, mikor előkerül az ellopott bicaj, vagy laptok, akkor telefonálna a rendőr, hogy megvan, tuti ő volt, délután háromra hozhatják-e.
Meghoznák, ha jelentős anyagi kárt okozott, akkor vasgolyó a lábára, és mehet hátra kapálni. Ha az eltulajdonított érték hibátlanul megkerül, akkor csak: PUFFFFF!
Ez annyit tesz, hogy órákig vérzik, napokig dagad, hetek alatt lohad, ha szorgalmasan borogatják, és évtizedekig nem felejtődik. Súlyos esetben, vagy pl. időjárási front hatására felfokozott idegállapotban PUFFFFF-PUFFFFF! Ez ugyan az, duplán. Lehet egy meggondolatlan, előkészítés nélküli sima jobbegyenes. Persze, kesztű nélkül. Ilyenkor az orrnyereg környéki szúró érzés, akár egy életre megmarad. Lehet egy nyújtottkezes, balos, tenyérrel kiosztott irgalmatlan pofon. Ennél vigyázni kell, hogy a tántorodás irányában több méteren keresztük tiszta legyen a terep, mert komoly kár keletkezhet vagyontárgyakban, jelenlévő közönségben. A pofáncsapottban is, de az nem baj. Cél! A PUFFFFF-PUFFFFF! lehet e kettő kombináviója, közbeiktatva egy talpraállítással. Mert ugye, fekvő embert nem ütünk. Nem etika, csak a franc hajol le! Ha nem kel föl, nem lehet ujra megpofozni. Bele kell rúgni. Itt jut eszembe, a PUFFFFF-  PUFFFFF! elvileg lehetne egy igazi, jól kivitelezett tökönrúgás is, csak a második nehézkes egy hét-rét görnyedt csávónál. Ellenben, egy tökönrúgás után egy jól bevitt feütés /jobb, bal, mindegy/ kiegyenesítheti a kezelés alatt álló egyént, így újra tökön leget rúgni. Ez ugye, a PUFFFFF-PUFFFFF-PUFFFFF!
Egész más persze a helyzet, ha tettenérés esete forog fenn. Itt kicsi az esély a mérlegelésre. Tettenéréskor meglepetésében kapja szájon az illetéktelent a házigazda. Ilyenkor megkaphatja a fent említett puffokat véletlenszerű kombinációban, tetszőleges darabszámban. Nem kell ugye vasgolyóval a bokáján kényszermunkára fogni, tehát nem követelmény a fenyítés utáni munkaképesség megtartása. Egyetlen követelmény van. Átkozza a pillanatot, mikor a környékre betette a lábát! Pusztuljon a férgese!


A sharp-ot ma sem kellett volna bekapcsoni. 2011 07 21   19:15 tv2 tények. Valami szőke. Szerinte a komodói varánusz méreggel öli meg áldozatait, és egyben nyeli le őket. Aha, Én meg lefingom, majd telepatikus anyagátvitellel kivonom belőlük a szervezetem számára szükséges anyagokat. A többit muskátlivá változtatom........
Na, melyik a nagyobb baromság?


Vikikirálynak meg azt /ezt/ üzenem:

Olyan drága sosem lesz a benzin, hogy molotov-koktélnak ne érje meg megvenni!

E-mailban is el akartam neki küldeni, de annyian alá akarták írni, hogy a 10Mb méretkorlátba nem fért bele!
Várjál, ezt megpróbálom kiszámolni. Egy karakter az nyolc bit. Ez egy bájt. Mondjuk, egy átlagos aláírás 16 karakter. Ez szóközzel, ékezettel mondjuk 20 bájt. Namost, ha /fúúúúú, este fél 11, kóstolónyi barack, és két lővenbrau után.../ Egy kilobájt az 1024 bájt,
Ez kb 50 név. 10 megabájt, ennek a 10240 szerese. Nem biztos...........................




Hát igen. Eljött az ideje. Szerintem nem, de laptok már nem nagyon van e nélkül. Gyerek ugye megy szeptembertől oskolába. Koleszba. Oda kell laptok. Akkor pedíg meg kell ismerkednem a win7-el. Mondtam Én neki, hogy kap egy egészen picike, egészen kis fogyasztású /koleszvillanyszámla/, egészen csendes, és nagyon okos asztali gépet, jó lesz az. Nem. Ha nem, hát nem. Pedig egy mini atx házban egy intel atom, passzív hűtővel, passzív tápegységgel mindenben több, jobb, mint a laptok. Nem. Órára, istállóba úgysem viszi magával. A buszon meg kibírja. Nem. Egy laptok árán kettőt összerakok belőle. Nem. Ha nem, hát nem.
Vadásztam olyan laptokot, ami fúrás, faragás, hekkelés, szívás  nélkül futtat winxp-t. Nehéz eset. A laptokgyártók továbbra is a meleg sz@rig benyalnak a "májkroszoftnak",  így  új számítógép lassikán már csak az új rendszerrel működik. Így jártam.

Most meg kolléga nyaggat, hogy neki bizony win7 kell. Fölteszem neki? Mondtam, vegyél, és fölteszem. De többet nem akarom hallani, hogy most ez a baj, meg az a baj, meg ezt hogyan, meg azt hogyan....... Nem ismerem még annyira, hogy mint az xp esetén, telefonon súgjak.

A gyerek miatt viszont meg kell ismerkednem vele. Saját még nincs, de 120 napig használható az is, ami valahonnét véletlenül letöltődik. Ja, hogy mi van saját? Mutatom:
Nem mutatom, lemerült a fényképező, leírom, és majd pótlom a képet.
  1. Windows xp pro.
  2. Windows xp home
  3. Windows 2000 pro
  4. Windows 98 SE
  5. Windows 98 gold
  6. Windows 95     Ebből cd, és flopy verzió, 
  7. Dos 622         Négy flopy, egy papírstanicliban. Még működik is, virtuálpc-n teszteltem. 

Itt a fotó:                                  
Jéééé Professionalból három van. Nem is emlékeztem.

Ezeket az elmúl évek során vásároltam, a kereskedelmi ár töredékéért, magánembertől, vagy irodafelszámolásból. A dos 622 1 forint volt, kétpéldányos, kéttanús adásvételivel. Az xp pro egy üveg Jack Daniels-el egyenértékű, amit az adásvételin forintosítottunk.
Hihi. A vista egy pohár hideg vizet nem ér, épp úgy mint a millenium. A win7-ről még nem alkotok végleges véleményt, elqrva nincs, mint az előbb említettek, de ........ Tényleg! Aki tudja, írja már meg nekem legyen szives, átlag napi felhasználónak mi többletet nyújt a hetes, mint az xp! Nekem még nem sikerült rájönnöm. Nem okosabb, ugyan azon a vason nem gyorsabb. Az önálló biztonsági rendszere ugyan úgy sz@rt sem ér, mint az előzőek.  Önálló víruskergető, és tűzfal nélkül napok alatt megy a lecsóba.

Most, vagy negyven percig gyomlálgattam a szolgáltatásként induló marhaságokat belőle, így közel fele annyi idő alatt indul, nincs tele minden szarral a memóriája, és még mindíg minden működik rajta, ami otthon, vagy Gizinek az irodában kell.
Lesz ebből valami, csak kicsit olyan, mint ha vennék egy méregdrága új autót, mert lassan már csak ehhez árulnak üzemanyagot, de lassú, és sokat fogyaszt. Majd két napi munkával kiszerelek belőle 350Kg  alkatrészt, és ezek után a csökkenő fogyasztása, és a növekvő sebessége kezdi elérni a régi kocsim teljesítményét. Állat, olyan, mintha magyarországon lennénk!

Még valami: Ottan, kb öt bekezdéssel fentebb azt írtam, hogy órára, istállóba úgysem viszi magával a laptokot. Istálló. Igen! Ide megy iskolába:




Lótenyésztő, lókiképző, belovagló, lovasoktató, lovas túravezető, és ha összejön /ez már a következő suli/ Alternatív képességfejlesztő lovasterapeuta.
Én csak lócsinálónak nevezem.
Erre az utolsóra mondta, hogy ha elvégzi, akkor már engem is taníthat. /ja, a hülye apját/


Elmentek kirándulni. A gyerek, meg a többi lovas. Lóháton. A tervezett 40Km-ből, a csak kerítésen belül nagyszájúak miatt a fele sem teljesült, de nem bánták. A túra napsütésben, a kapun belovaglás, borúban, a lenyergelés már esőben történt. Hogy ez mit keres itt nálam leírva? Mivel Én nem ülök lóra, a zasszonnyal /ő sem/ vállaltuk, hogy mire megjönnek, főzünk nekik valami bográcsost. Ja, krumplipaprikást. Hidd el, jó az! Egy tábla szalonna /20*35Cm/ csíkravágva, kisütve. Tetejére 3Kg hagyma. Füszerek, krumpli, közel 3 méter  /annyi!/ füstöltkolbász.
Hogy ne legyen egyhangú, sütöttem mellé némi palacsintát. Több mint két liter tej, nyolc tojás, nemtommennyi liszt. 52Cm a sütőm átmérője, ebben 46-48Cm-es palacsinták sültek.  Hihi, voltak akik /gyerkőcök/ egyet megkentek nutellával, középen eltépték, és elég volt kettejüknek.
Nade, a lényeg. Gondoltam, kéne venni söröt. Mert hát...... csak. Sördiszkont. Italdiszkont. Olcsó italok boltja. Meg az anyjuk! Mindnek! Öt helyen voltam, írom az árakat. Ide tartozik, hogy ilyen fickbrau, meg adambarau,  meg schlossmühle, meg adelsburg hugyokat meg sem látom. Sörfüggő vagyok, nem alkoholfüggő, ezek pedíg nem sörök. A sör fontos tulajdonsága, hogy:

Jó minőségű sör csak malátát, komlót, vizet és sörélesztőt tartalmaz!

A többi nem kell bele!  A HB a paletta alsó széle. Megisszuk, ha nincs más. Borsodi, és arany ászok akkor sem kell, ha ingyér van. Hiába kínálnak, nem szretem. Löwenbraut már vettem pézé is. Dréher, talán. Kaiser nekem kicsit keserű, de ha nincs más elfogadom. Venni nem veszek. A remekcsehkecskeleve /kozel/ Jó. Vesszük, isszuk. Soproni. Nem a szalámi! A sör. Jóóóó. Szeressük. Innét fölfelé álltalában mind rendben lenne, bár Én jobban kedvelem a sopronit, mint a heinekkent, de úgy gondolom, hogy ez már csak izlés kérdése. Itt kezdődnek a bajok. A soproni időnként kettőtíz. Hülyék! Ennyiért kapok gössert, vagy tuborgot. Az meg ugye sör! Rendes. Ittam a multkor ezt a mexikói.... izé..... koronítát, vagy mit. Jó nagy szar. Jó sok pézé.

Megint elkalandoztam kicsit. Sör /ital/ diszkont. Nekem a diszkont felirat azt jelenti, jelentette eddíg, hogy a kereskedő nem költ a csiribiri megjelenésre, üzletberendezésre, eladó egyenruhára, klímára stb, így alacsonyabb az üzlet rezsije, akár a raklapról kapom az árut, ezáltal olcsóbban adja termékeit. Ja, ez nem így van. Nem tudom, máshol hogy van, baján az italdiszkont felirat annyit tesz, hogy drágán adjuk a piát, de legalább putri körülmények között.
Eddíg sem voltam bejáratos ilyen helyekre, és garantálhatom, hogy ezután sem leszek az. Soproni: 199Huf, Kozel: 179Huf, Köwenbrau: 175Huf. Egy pókhálós garázsból, raklapról, /tehát meleg is/  saját magam álltal kiszolgálva magamat, csak a pézé tartja a markát. Addíg álljon egy lábon, amíg nem veszek tőle sört!

Univer /Baja, Nagy István u vége/: Soproni: 169Huf, Kozel: 165Huf, Löwenbrau: 159Huf. Ja, és a Stefl /ami fentebb kimaradt, pedíg rajta van a listámon/:129Huf akcióban! 

Visszatérek kicsit az elejére. Szombaton ettük a Krumplipaprikást. Vasárnap jó Bajai halászlevet, sok-sok hagymát szedve magamnak. Ez a kiadós méregtelenítő kúra hétfőre hozta meg hatását. Kora délelőtt éreztem, hogy a mérgek készülnek távozni belőlem. El is nyomtam a műhelyben óvatos pukit. Aha. Lett baj. Mikor azt láttam, hogy az asztalon ücsörgő legyek elkezdenek a hátukon fekve forogni, gondoltam, csak kellene jelezni kolléga felé, hogy mire készüljön. Megjegyeztem:
-Oppá, buksi kiszökött!- Néhány másodperc mulva eldobta a kalapácsot, és menekülés közben visszaordított:
-Ez buksi? Ez egy kennelnyi dögevő hiéna!!!!!!!!!!!!!-
Tényleg verte a szaringázt!

Kéne főzni egy lecsót! /löcsót/